Ma azt fogom elmesélni, milyen nekem egy multinál dolgozni. Azon belül is a nyelvi keveredésekről lesz szó, szóval senkit sem fogok a munkám részleteivel fárasztani.
Azt elöljáróban elárulhatom, hogy egészen két évvel ezelőttig én meglehetősen idegenkedtem a multiktól. Egyrészt az őket övező negatív sztereotípiák miatt (lélekölő robotmunka, bullshit fejtágítások, felvágós-értheteletlen munkakörök, stb.), másrészt eleve a multikulturális volta miatt. Úgy képzeltem el, hogy bemegyek egy multiba reggel és egész nap mindenki csak angolul fog körülöttem beszélni, és olyan szinten különbözni fog tőlem, mintha marslakókkal kéne dolgoznom. Az angol külön sarkalatos kérdés volt. Angoltudásom ugyanis eleve gyenge lábakon áll, de ezt még tetézem azzal, hogy nem is tetszik, nem is érdekel a nyelv.
Érdekes ez, mert az olaszom se tökéletes: sokat hibázok benne, de ez mégse vet vissza és merek olaszul fecsegni. Angolul meg valahogy nem: zavar hogy hibázok, és hogy nem vagyok választékos. Míg olaszul tudok és szeretek kötetlenül, bármiről, személyes dolgokról "csevegni", angolul erre képtelen vagyok. A munkámat el tudom végezni, és amikor nem valami nagyon brutál akcentussal beszélnek, akkor megértem és boldogulok egyéb témákban is, de valahogy nem vagyok önmagam. Erre szoktam azt mondani, hogy angolul megtanulni egy „kötelező”, szükséges folyamat számomra, míg az olasz nyelv és tanulása mindig is egyfajta szerelem marad számomra.
Na, de nem is a saját nyelvtudásomat kell most górcső alá venni, inkább elmesélek néhány érdekességet, amit korábban sosem tudtam volna elképzelni, ma meg már természetes. Bent vagyunk az irodában és egy kollegám elkezd mesélni egy sztorit (magyarul). Közben odajön egy másik (olasz) kollegám és becsatlakozik a beszélgetésre, eközben a mesélő szemrebbenés nélkül átvált a láttán és olaszul folytatja. Mikor odalép a franciás kollegám is, ismét (szemrebbenés nélkül ismét) angolul fejezi be a mesélő a sztorit, és én végig értettem. Hát, ez az elején döbbenetes volt a számomra!
Igyekszünk figyelni egymásra. Persze ahogy klikkesedünk, vagy személyes dolgokat beszélünk meg egy barát-kollegával, gyakran visszaváltunk magyarra (ugyanis saját előfeltevésemmel ellentétben a kollegáim nagy többsége magyar). De ha akár valami közérdekű közleményt beszélünk meg, akár egy vicces sztorin vihogunk, mindig átváltunk angolra és legalábbis beavatjuk a "kilógó" kollegát. Érdekes dolog az is, hogy miközben egyik nyelven sem vagyok perfekt, valahogy mégis egy kicsit természetessé vált mindkettő használata, sőt össze is mosódtak. A szigorúan vett munkavégzésem közben magyarul egyáltalán nem beszélek, a másik két nyelvet viszont folyamatosan használom. Gyakran egy telefonálás közben, vagy e-mailváltásban is nyelvet váltunk, mert pl. angolul kezdjük el, majd mindenkinek kényelmesebb olaszra váltani. Ennél is érdekesebb, mikor felidézek vagy egy telefonálást, vagy egy e-mailezést: emlékszem miről volt szó és milyen következtetéseket vontunk le a végén, de nem tudom visszaidézni, melyik idegen nyelven folyt a társalgás. Mikor először tapasztaltam ilyet, le voltam döbbenve. Mára már szinte átlagossá vált.
Az idegen nyelven "sztorizgatás" kifordított példája az volt, amikor olaszul beszélgettünk valamiről, de az olasz kollega idő közben valamiért otthagyta a társaságot, a mesélő viszont a mondandója közben ezt nem realizálta és olaszul is fejezte be az anekdotáját. Miután a végére ért és körbenézett, csodálkozva kérdezte meg magyarul: miért nem szóltatok, hogy végig olaszul dumáltam?
Mikor elkezdtem itt dolgozni, egy magyar teamleaderünk volt, és gondoltam, ez így rendben is van, mert azért egy külföldi főnök mégiscsak túlzás lenne. Ez egyébként azért is volt fura hozzáállás részemről, mert az előző munkahelyemen az ottani vezetőmmel szinte soha nem váltottam egy szót se. Az ott töltött másfél évem alatt beszéltem vele kb. annyit összesen, amennyit bármelyik kollegámmal egyetlen nap alatt beszélek. Pedig ő magyar volt.
Lényeg a lényeg, tavaly új teamleadert kaptunk: ezúttal egy olaszt. Mivel csapaton belülről pályázta meg a pozíciót, már ismertük, így nem annyira tojtam be. Szerencsére "büszkén” mesélhetem, hogy semmiféle problémát nem okoz a dolog. Persze előfordul, hogy valamire nem jut eszembe jó szó, vagy nem tudom magam ugyanolyan lazán, választékosan kifejezni, mint magyarul. De ez már nem feszélyez, és szerintem ez a lényeg. Mind nyelvileg, mind emberileg. Ha a másik félnek is megfelelő a hozzáállása, és saját magunknak sem hagyjuk, hogy saját belső feszélyezettségünk akadályt emeljen elénk, akkor nem is olyan ördöngös ez az egész: sőt, kimondottan változatos, néha szórakoztató tud lenni. Én ugyan sosem voltam külföldön Erasmusszal, de valahogy azt tudom ilyen bábeli mulatságos zűrzavarnak elképzelni. Végszónak jövök a kedvenc kifejezésemmel. Ez annak a remek példája, mikor a két emlegetett idegen nyelv már nem csak egy beszélgetésen, de akár egyetlen szón belül is képes keveredni. Offlineissimo. Szerintem zseniális. Szerintem....
Kép: https://www.google.hu/search?q=b%C3%A1beli+z%C5%B1rzavar&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiHu7yNubbaAhUCBywKHWiOA88Q_AUICygC&biw=1366&bih=647#imgrc=Q2b-3tTb1Rm9eM:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.