Az eredeti filmet kismilliószor láttam gyerekkoromban, a nagy részét kívülről fújom. Zseniális műnek tartom, zseniális szereposztással és karakterekkel. Szóval, a mérce magasan volt.
Próbáltam mentálisan felkészülni rá, hogy ez most egy egészen más élmény lesz: új színészek, új értelmezés, modernebb szóhasználat, élő produkció. Így is lett. Ezt többé-kevésbé el is tudtam fogadni, hiszen ahogy mondtam, igyekeztem függetleníteni fejben a filmet ettől a darabtól, és azon voltam, hogy új élményként tudjam befogadni. Amire viszont végképp nem számítottam, az az előadás interaktív jellege volt.
Valójában már a „színházterembe” belépve éreztem, tudtam, hogy itt valami nem stimmel. Vagy nem jó helyre jöttem, vagy valami rendhagyó produkció várható. Színpad, dekoráció és nézőtér helyett egy dohos terem fogadott: az oszlopokon kukazsákok, szemben és két oldalt félkörbe helyezett székekkel, középen meg mondhatni semmi nem volt, csak egy üres placc és némi lom. Na, mondom ez érdekes lesz. Egyébként az előadás közben elég ügyesen átalakították végül a teret színpaddá és némi dekoráció is lett-, na, nem több a szükségesnél.
Hallottam már ilyen előadásokról, mikor bevonják a közönséget is, de élőben még sosem voltam a részese. Most pedig, valahogy hadilábon állok vele, hogy mit is gondolok róla. Az, hogy a vendéglős a sürgő-forgós jelenetben random kihozott a nézőknek egy-egy tányér fogást, vagy éppen pálinkát, tulajdonképpen nagyon jó húzás volt. Az, hogy az ego—bajnok Szellemfi elkezdte csapni a szelet a műsor közben az egyik dekoratív hölgy nézőnek, külső szemmel tényleg jópofa volt. Az, hogy egy harmadik nézőnek becsöngött a mobilja az előadás közben és az épp mellette álló Liliomfi felvette helyette, szintén vicces volt. A szereplők többször kiszóltak a közönségbe, olyan modern eszközöket vetettek be, mint a mobiltelefon, és az egész egy jópofa színház a színházban darab volt. De valahogy kicsit mégis idegenkedtem a helyzettől.
Ha én színházba megyek, egyszerűen be akarom fogadni az élményt és nem akarok egy pillanatra sem bekerülni a reflektorfénybe, és pirulva zavaromban idétlenül várni, hogy mikor pécéznek ki végre valaki mást helyettem. Nem tudom, kinek volt már része ilyesmiben, vagy ki mit gondol, de akinek van kedve, írja le kommentben!
Az előadás egyébként összességében klassz volt; remek improvizációs képességű színészekkel, tudom ajánlani mindenkinek (aki nem ragaszkodik görcsösen az eredetihez, ugyanis azért rendesen átgyúrták)! A Gózon Gyula Kamaraszínházban adják a XVII. kerületben.
Kép: https://port.hu/galeria/liliomfi/directing-24097?openwith=838238
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.