Morfondír-morzsák

Két dolgot leszögeznék az írásomhoz elöljáróban:

Az egyik tény az, hogy nem értek az informatikához. Ahogy mondani szokás, „felhasználói szinten kezelem” a gépet, de kocka-nyelven nem beszélek...

A másik tény: a tapasztalataimra és a józan paraszti eszemre viszont hagyatkozok és hivatkozok is, ám az alábbi esetben hiába tettem mindezt…

Az én munkahelyemen is működik IT HelpDesk, melynek színvonalát (gyorsaságát, hatékonyságát) tekintve vegyes tapasztalataim voltak eddig… A történethez hozzá tartozik, hogy az én gépem amúgy is „egyedi eset”, mert a hálózatra valami igen kókány módon van rákötve, méghozzá (nem vicc!) a szomszédos team asztala alatt. Így aztán ha ott valaki, takarít, lép, megmozdítja a lábát (vagy néha csak ránéz…) a kábelrengetegre, nálam beüt a krach, avagy jön a filmszakadás.

Ez már önmagában teremt egy kellemesen bizonytalan légkört (miszerint bármikor elszállhatok az éterbe), de ráadásul a helyzet csak romlik, ugyanis ezek a jó kis zsinórok, kábeldobozok rongálódnak is ott a földön. Lehet itt igazgatni, a széteső kábeldobozt összerakosgatni, visszadugni a meglazult témákat…, de amikor látom, hogy a csatlakozó vége elszakadt és szétesett, akkor tudom: nincs mese, fel kell vennem a harcot a HelpDeskkel.

A munkaidő kezdete 8:15, tehát mint jó sztahanovista már 7:55-kor ott buzgok a gépek és a zsinórok kálváriájában, ekkor még próbálom magam megoldani a problémát. 8:10-re már mindent megpróbáltam: kikapcsol, újraindít, áramtalanít, újraindít, minden csatlakozót ki-be, újraindít... De láthatóan szemmel veréssel nem tudtam összehegeszteni a csálén félrerittyenő kábelvéget, tehát telefonos segítséghez folyamodok a HelpDesk személyében.

Kissé álmatag hangú, de alapvetően szimpatikus fiatalember érdeklődik a problémám iránt a vonal végén, (közben a háttérben rövid közjáték: recsegések, káromkodás, zajok. Majd HelpDesk úr bevallja, hogy egy méhecskével vívott épp ádáz csatát. Ő nyert, by the way. Keménycsávó, na. Elismerő elméleti pacsi).

Elmesélem történetemet a nem csatlakozó gépről, a jobb napokat látott kábelről és szétesett dobozkájáról. HelpDesk urat azonban nem érdeklik laikus meglátásaim (ez még önmagában rendben is lenne: gondolom, a dokik se rajonganak az olyan páciensért, aki beleokoskodik, hogy mi is az ő baja), őt csak a puszta tény: a hibaüzenet érdekli (minden más csak spekuláció ugyebár).. Elmondom az összes hibaüzenetet (eszem a máját, az egyes újraindításokkor nem mindig ugyanazt írja ki a gép, de a vége mégis látványosan ugyanaz mindig: nincs ott az ikonom, van viszont „no connection” meg „unavailable” hibaüzenet, azért ez elég árulkodó…

HelpDesk úr bepróbálkozik kedvenc szövegeivel: próbáltad kikapcsolni-bekapcsolni? Áramtalanítani, újracsatlakoztatni?.. Ki kell ábrándítsam, velem nem fog ilyen könnyen boldogulni. Miután bediktálom a gépem számát, a belépőadataimat és még a jó ég tudja mi mindent, megkér, hogy akkor mindezt írjam meg nekik e-mailben is, mert innen nem tud segíteni.

Na meg, ne felejtsük, hogy ami nincs leírva, az nem létezik, rend a lelke mindennek.

Így hát kipécézek magamnak egy másik gépet, és megírom a kisregényemet a HelpDesknek. Fél 9 múlt és még nem tudtam elkezdeni dolgozni, de azért mi sem természetesebb, minthogy választékos stílusban és részletesen megírom a segítségkérő e-mailt, melyben külön megkérem, hogy valaki fáradjon ide személyesen, mert a problémám valószínűleg nem online megoldható.

Fél 10-kor érkezik az első reakció, eddigre már a hajam az égnek áll, a kölcsön géppel csak hellyel-közzel boldogulok és persze épp bolondok háza van… A válasz e-mail pedig a következő: újraindítottam az ezt meg azt, most már tudsz majd kapcsolódni. Elgondolkodom, milyen tehetséges mentalistákat alkalmaz az IT, akik már gondolattal hegesztik a kábelt, mert legfeljebb ebben az esetben fog megoldást jelenteni az ügyködésük.

Persze világmegváltás nem történt, a kábel még mindig szakadt. Vissza is írok, hogy a probléma még fennáll, és én tényleg nem okoskodni akarok (pedig azt tudok ám, hajaj), de mégis jó lenne, ha valaki személyesen idejönne és kicserélné azt a szétroppant kis kábeldobozt.

Fél 11-kor (!) érkezik egy automatikus válasz (!) a reggeli első e-mailemre, mely szerint fogadták a problémajelzésemet és a kollégák dolgoznak az elhárításán. No komment.

12 körül érkezik A FÉRFI. Ahogy illik, rendesen kocka: ropi csontú, szemüveges, kissé pattanásos, de legalább kedves. Mit ad isten, fél nap alatt kibuliztam, hogy személyesen látogasson meg egy IT-s, pedig egészen a szomszéd irodaépületből kell átsétálni, ez azt jelenti, hogy akár több percig kint van az ember a szabad levegőn, míg ideér..

Itt van tehát az INFORMATIKUS teljes életnagyságban, akinek újra elsírom panaszaimat. Én már lelkesen mutatnám, hogy hol van a ludas kábel, de nem mutat érdeklődést iránta továbbra sem, őt csak a hibaüzenet érdekli.

Leül a gépemhez és nekilát. „Bejut a rendszerbe”, ahogy a nívós sorozatokban mondani szokták. 10-15 percig bűvöli: értetlenkedő felhördülések, fáradt sóhajok közepette. Ekkor úgy dönt, hogy mégis csak érdeklődést mutat az elméletem iránt, és megnézi a kábelt (bár azt elöljáróban leszögezi, hogy ő ugyan szívesen kicseréli, de nem az lesz itt a baj). Ránéz a kábelre, meg a törött dobozkára, és kénytelen beismerni: ez bizony tropa. Elmegy célszerszámért, tartalék alkatrészért, és meglepő mód 5 perc múlva már itt is van, és szerel. A művelet végetér, a rendszer pedig feláll, minden működik, mindenki boldog. A fiatalember vállvonogatva és kissé kételkedve, de kénytelen elismerni: úgy tűnik, mégis ez volt a probléma. Majd hozzáteszi, nehogy tekintélyén csorba essen, és szakmai hozzáértését megkérdőjelezhessem: "De a probléma jellege és a hibaüzenet nem erre utalt!"