Reggel 7-kor készített el engem a néni az unokájának. A kis Bence leült a konyhaasztalhoz velem és egy kakaós csigával. Ott vártam teljes pompámban, ahogyan a teremtő Piri mama megkreált: finom, fahéjas aromával, forrón, mégis selymesen.
És akkor Bence beleharapott az omlós kakaós csigába. Még egyet harapott kéjesen, rám még mindig nem is hederített. Nem baj, gondoltam kivárom, míg eljön az én időm. De azért elgondolkodtam. Most őszintén: mit tud az a fránya péksüti, amit én nem? Miben jobb nálam?!
Míg ezen morfondíroztam, az a hájas, elkényeztetett kis kretén beburkolta az egész csigát, rólam meg tudomást sem vett végig.
Aztán elment az iskolába. Magamra maradtam: nem foglalkozott velem többet sem a gyerek, sem a néni. Hagytak kihűlni, elízetlenedni, hasznavehetetlenné válni.
De engem nem fognak még egyszer megszentségteleníteni azzal, hogy délután 5-kor megmikróznak, nincs az az isten! Inkább jól kiborulok, takarítson csak fel az az idétlen Piri mama!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.