Morfondír-morzsák

Megérkeztem a - talán egyesek által már várt - teknős-poszttal. Lassan, de biztosan, ha élhetek ezzel a közhelyes szuperhumorral.

Jut eszembe, a mi teknősünk egyáltalán nem lassú. Ha épp nyüzsgős napja van - úgy tud teperni, szaladni, mászni, rosszalkodni, hogy el se hiszi, aki nem látja. Csak épp döcögős a mozgása. Kicsit darabos: mint aki épp a negyedik pálinka után érzi vitézesnek magát, hogy ő aztán tud szépen egyenesen menni.... Na így megy a mi kis Artúrunk.
Na de kezdjük az elejéről.
Artúrka tavaly nyáron került hozzánk, ekkor szűk egy éves és kb 5 centis (páncélhossz) kis jószág volt. Faját tekintve görög teknős. Ez egy közkedvelt, mediterrán klímát preferáló, szárazföldi teknőc. Fontos ezt megemlíteni, mert sokan a "teknős" szót hallva egy úszkáló és ragadozó vízi teknősre asszociálnak. A görög teknősök vegetáriánusok: általában különböző gazféléket, virágokat, növényeket eszik. Ezt csak így érdekességként említettem.
Na de, mit is keres nálunk egy teknős? Ugye az ember szeret olyanokon gondolkodni, hogy mi hogy lesz majd egyszer, "ha nagy lesz"? Milyen házban akar élni, mekkora családot szeretne, milyen munkát, milyen háziállatokat szeretne. A jelek szerint én még mindig nem vagyok "nagy", mert még nem teljesen tiszta a kép...
Mindazonáltal, a leendő háziállatok tervezgetésében egy ideje a következő jószágok szerepeltek: kacsa, teknős, kecske, nyúl. Egy kisebb állatkert, tudom. Mondjuk, ha belegondolok, hogy annak idején otthon volt nyulunk, kutyánk, macskánk, halunk, és mindenféle baromfink is, már nem is olyan elrugaszkodott az ötlet..
Albérletben lakván, egyelőre nem tűnt egyik sem megvalósíthatónak. Én azonban kitaláltam, hogy márpedig lesz egy teknősünk: az még igazán albérletben is "bevállalható" kis jószág. Summa summárom, sok utánajárás és intézkedés után megszerveztem a születésnapi meglepetést páromnak.
A kis tekit egyenesen a tenyésztő hozta házhoz hozzánk a nevezetes napon, a legszükségesebb felszerelésekkel egyetemben. Volt nagy csodálkkozás Csabi részéről, valószínűleg minden másra számított, csak a kis megszeppent páncélosra nem.
Az első napokban én - rendes kezdő szülőként - mindenért aggódtam: eszik-e, iszik-e, alszik-e, felébred-e, mozog-e, pisil-e, kakil-e, és egyáltalán, hogy lehet a kicsi lelke? Hát, ami a pszichéjét illeti, annyit mondhatok, hogy végtelen egyszerű, higgadt, stresszmentes életet él. Legalábbis, ha teheti. De ha mindenféle látogatók próbálják "szórakoztatni", az éppen ezért már erős stressz-faktort jelent szegénykémmnek.
Artúr egy kiszámíthatatlan figura. Úgy értem, minden azon múlik, hogy az adott napon éppen milyen hangulata van. Néha - ahogy fentebb említettem - olyan, mint egy rossz gyerek. Mindenre felmászik (többször is!) amire nem kéne, rosszalkodik, eszetlenkedik. Példa: friss ételt kapott az etetőjébe és friss vizet az itatójába. Tehát, mit tesz? Először is, az egészen átgázol, mert szereti a kihívásokat. Eközben már a kaja felét széthordta, és belecsusszant a vízbe (ő is, étel is). Azon vizesen elindul visszafelé, mert ismét meglátja, hogy kaja van. Örömében túlszalad rajta, és megint mindent csak kidúr, összemorcsol. Közben a vizes kis testére rátapad az ajzat. Mocskosan, de lelkesen fordul újra az étek irányába. A sok történés hatására becsurrant (vagy betojik) a víz vagy az eleség kellős közepén. Majd e kis intermezzo után nekilát a táplálkozásnak - eddigre már az étel és a teknőc is diszkrét ajzat-panírt kapott.
Imádom, hogy felejtős. Elfelejti, hogy miért indult, és félúton megáll és beszundít. Elfelejti, hogy most kapott kaját, és gyalogolt át rajta, és amikor újra megpillantja, máris felvillanyozódik. Kint felejti az egyik hátsó lábát. Ez az egyik kedvencem: irtó aranyos, és rendszeresen így jár. Néha csak kinyújtva, máskor egyenesen a levegőbe emelve felejti.
Máskor passzív napja van. Nem csinál semmit, csak szundikál. Esetleg előjön, majszol valamit, majd kifekszik a napra (az UV lámpa alá) és szundikál tovább.
Időzített lámpa ki- és bekapcsolás van reggel és este 8-kor. Este néha még viháncol lámpaoltás idején, és szaladgálás közben éri a sötétség. Minthogy így már nem lát megkeresni a barlangját, általában ott ahol épp van, nekifekszik és beszundít. Mint mondtam, egyszerű, de nagyon szerethető kis jószág.
Nyáron ki szoktuk vinni a kertbe: van egy kis elkerített része, ott szokott sziesztázni. Ha majd nagy lesz, lehet hogy kint fog lakni. Ha "nagy" lesz: a végső méretét úgy 10 éves korára fogja elérni. És ez a méret nagyban függ a nemétől is. Azt ugyanis egyelőre nem lehet tudni. Lehet, hogy végül Arturinának bizonyul: nem ez lenne az első eset a történelemben, hogy félresikerült a névadás..
Elméletileg a görög teknős (meg gondolom, akkor általában a teknőcök) nem képes szeretni. Legalábbis érzelemmel nem, csak legfeljebb érdekkel, vagy tudatossággal. Miszerint az embert is csak azért "szeretheti", mert tudja, hogy tőle kap mindig kaját, meg minden földi jót.
Hát, nem tudom. Én szeretném hinni, hogy Artúrka szeret minket, és érzi a törődést. De ha mégsem, akkor legalább azt szeretném, ha biztosan tudhatnám, hogy boldog kis teknős, mióta velünk van.