Morfondír-morzsák

Rám nem jellemző, hogy párkapcsolati témákról írnék, de most kivételt teszek. A nővérem férjhez ment. Ráadásul én is erre készülök. Ennek kapcsán mostanában sokat beszélgettem ismerősökkel a házasság intézményéről: okairól, következményeiről, lényegéről: régen és ma.

Azt már jó ideje tudom, hogy az esküvőről (illetve a lagziróll) másképp vélekedek, mint legtöbb -de legalábbis rengeteg- nőtársam. Én ugyanis a 300 fős, rongyrázós, világraszóló, három napos lagzi helyett (akire meghívsz boldog-boldogtalant csak azért, hogy ne legyen sértődés, vagy hogy sok legyen az ajándék...) - nos, ehelyett én egy meghitt kis szertartást szeretnék szűk családi körben, feszengés és felhajtás nélkül: természetesen.
Nem készültem 496 oldalas esküvői könyvvel (mint Monica a Jóbarátok sorozatban) gyerekkorom óta - amelyben szín, stílus és téma szerint válogathatom ki a díszszalvéta színét, a koszorúslányok cipőjét, a kiejthetetlen nevű előételeket a menühöz, vagy a mulatós zenekarok repertoárjának legjobb darabjait. De nincs is semmi baj a különböző vágyakkal: mindenki úgy rendezi, ahogy neki tetszik és pont.

De hogy magáról a házasságról sem feltétlen gondolom azt, mint barátaim, családtagjaim - ez már jobban meglepett.

Jogosan vetődik fel manapság a kérdés, hogy mégis mi változik a házassággal? Avagy, mi visz rá minket: mi a valódi motiváció és mit is várunk tőle?

Lássuk a tényeket! Mit hozott a házasság: régen vs most?

Régen: Az esküvőig mindkét fél otthon élt a szüleivel: nem volt önálló, független, felnőtt élete (hogy szexuális élete kinek és mennyire volt, az mondjuk már kicsit más kérdés...). De az biztos, hogy az esküvővel minden megváltozott: a két fiatal összeköltözött, új, szülőktől független életet kezdtek, új környezetben, és sokszor ezután derült csak ki: megy-e az együttélés, kinek milyen rejtett tulajdonságai, szokásai vannak, képesek-e elviselni egymást akár 24 órában úgymond minden "smink" nélkül: a puszta valóságot... ?
Ráadásul, aki "vénlány" maradt, az ciki volt; aki agglegény, az meg menő - valamiért. No komment.
Innentől a gyerekszülés már kötelesség volt (míg esküvő előtt a világ szégyene ugye), az asszony pedig köteles volt felvenni férje nevét, ráadásul az elég rémisztően hangzó -né raggal ellátva.

Na persze, akkor sem volt minden ennyire fekete és fehér, de tény az, hogy akkoriban a házasságnak sokkal nagyobb jelentősége volt, nagyobb változásokat hozott a pár életében. A nagy lakodalmaknak (hiszen egy korszak véget ért!) éppúgy nagyobb jogosultsága volt, mint a kelengyének, vagy a menyasszonytáncon összegyűjtött pénznek: hiszen egy új háztartást kellett elindítani a "semmiből".

Tudom, a fenti esetben is általánosítottam, és most alighanem a jelen leírásánál is túlzottan le fogom egyszerűsíteni a dolgokat, és nem kezdem sorolni a kivételeket. Tény azonban ez is: manapság az emberek jóval később házasodnak. Ebből is következik az, hogy eddigre már a feleknek nem csak hogy kiforrt személyisége van, de már önálló életet is élnek: nem függnek szüleiktől (szerencsés esetben). Ráadásul, az esetek legnagyobb részében az is igaz, hogy a párok több éves együttélés után teszik csak meg a "nagy lépést", (már ha megteszik, mert egyre kevesebben érzik szükségét).

Éppen ezért a fenti ("bezzeg régen") részben emlegetett okok, következmények és elvek közül már gyakorlatilag semmi sem állja meg a helyét a mai világban. A fiatalok (és sokkal kevésbé "zsenge, ártatlan" fiatalok, mint annak idején) már kialakult identitással, sőt sokszor kialakult közös életritmussal és kész háztartással lépnek tovább az esküvő utáni fázisba. Gyerekük éppúgy lehet házasság előtt, mint házasság után vagy házasság nélkül - és már csak a nagyon földhözragadt gondolkodásúak, szűk látókörűek tartják ezt megvetendőnek. A férj nevét is egyre kevesebben veszik fel, és a sort még folytathatnánk.

De ha tényleg így van: ha a házassággal már gyakorlatilag semmi nem változik, akkor mégis mi értelme: miért házasodunk?! Bebiztosítani a jövőnket?! Hiszen még csak ez sem igaz: a házasság sem biztosíték semmire: hiszen manapság már egy válás rutineljárás, és nem is maradnak együtt a házastársak minden áron (sőt!..).

Én őszintén szólva nehezen tudom megfogalmazni, miért is fontos számomra, hogy férjhez fogok menni. De valamiért fontos. Talán egy kicsit még mindig egy "belénk kódolt" vágy ez: ezt láttuk példaként, ez a világ rendje, így hivatalos, így kerek, ésatöbbi.

Mindeközben igenis sokan praktikus okokból döntenek végül az esküvő mellett (egyszerűbb az ügyintézés, családalapítás, CSOK és társai: házasan) - és nyilván ez sem elítélendő. De azért én még mindig abban hiszek, hogy az elsődleges ok romantikus eredetű. Egy kicsit szeretjük megünnepelni a szerelmünket és azt, hogy egymást ismerve (és ennek ellenére is :D) hivatalosan is együtt akarjuk leélni az életünket, és összetartozunk.

Akárhogy is, szerintem semelyik állásponttal sincsen baj. Én azt gondolom, két dolog igazán fontos (akár házasságban éled le az életedet / párkapcsolataidat, akár anélkül): az egyik, hogy önazonosan tedd: úgy élj, ahogy te akarsz élni, és ahogy őszintén tudsz élni. A másik pedig: ne gondold, hogy csak a te álláspontod a helyes. Ne ítélj el, és ne próbálj meggyőzni senkit az igazadról: az az ő élete, te pedig éld a tiédet!...

Ez csak egy volt a több szorosan összekapcsolódó kérdés közül. A miért házasodunk? téma ugyanis nem csak azt a kérdést vonja maga után, hogy mi és miért változik az esküvő után, hanem - sajnos - azt is, hogy miért válunk (válNAK!) annyian? Miért fordulnak ki önmagukból annyian a házas életben?! Erről is megvan persze a magam véleménye - de ez már egy másik poszt tartalma lesz...