Morfondír-morzsák

Gyerekek (és kevésbé gyerekek), itt a vége! Egy jó fél év volt, amíg visszakuporodtam az iskolapadba, de valahogy sokkal többnek tűnt. Szerettem és elegem volt, feltöltött és lefárasztott, tanított és felbosszantott, szóval hozta a lelki hullámvasutat rendesen...
Mert ugye nemcsak hogy munka mellett csináltam, de elég sok extra időt is fordítottam még rá: mert úgy voltam vele, ha már egyszer nekikezdek, akkor komolyan is veszem.

Ma optimista leszek, és elmondom mi mindent (pozitívumot) adott nekem ez a suli. (negatívumokat sorolni bárki bármikor kétszer annyit tud, én is tudnék, de az nem nagy kunszt:))

Nagyon sok érdekességet, turpisságot, vagy éppen alapműveltség részét képező dolgot tanultam, illetve tanultam ÚJRA. Mert legyünk őszinték: amiket általánosban bebifláztunk pl. földrajzból, azt most kb. lehetett nulláról kezdeni...

Szerettem ezeket a szombatokat: mert kiszakadtam a hétköznapokból, az azzal járó mókuskerékből, a kollegák bűv köréből. Az órák általában előadás-szerűek voltak (tisztelet a kivételnek), de ezt se bántam: jól esett kicsit "visszavonulni" a figyelő-megfigyelő szerepébe. Ahol más dolgom sem volt, mint "befogadni a tudást".
Jut eszembe, rá kellett jönnöm, hogy egy nap az iskolában: amit végigjegyzetelsz, koncentrálsz és figyelsz - ember, az sokkal fárasztóbb, mint egy nap a munkahelyen!

Nagyon sok mindenről tanultam. Az országról és főleg Budapestről a legtöbbet. Nem titok, hogy sose rajongtam a fővárosunkért; életem első kb. 20 évében hangoztattam, hogy én sosem fogok ideköltözni. (voltak még ilyen megátalkodott dacos gondolataim: sört, bort, pálinkát, kávét, cigit SOHA. Na, cigit végül is tényleg nem szívok...)
Mert csak a negatívumait láttam Pestnek: a személytelenségét, a tömeget, az aluljárók bűzös hajléktalanoktól hemzsegő atmoszféráját, az emberek nemtörődömségét, a szemetet, az óbégató hangoskodókat, kötekedőket. Sajnos ezekből sokat még mindig látok nap mint nap. De már látok rengeteg szépséget és különlegességet is. És ez jó dolog:)

Megismertem pár mindenféle embert. Nem mondom, nem állíthatom, hogy örök életre szóló igaz barátságokat kötöttem, sőt még azt se, hogy végig mekkora fergeteges csapatszellem uralkodott az osztályteremben. Igazából most a végére kezdett el csak valami alakulni.
Erre a legjobb példa: vizsga után kérdezgettük egymást, hogy akkor hogyan tovább a bürokratikus teendőkkel: hogy kell kiváltani az igazolványt? Válasz: a facebook csoportunkba már feltöltötte valaki az instrukciókat. Válasz: VAN FACEBOOK CSOPORTUNK?! És vizsga után, mikortól hivatalosan semmi közös nincs már bennünk, közünk sincs egymáshoz, - egyesekkel nyilván sose látjuk egymást többet - jó páran beléptek a sulis facebook csoportunkba.

De tényleg mindenféle társaság volt itt (mind tanárok, mind - elsősorban - diákok tekintetében)! Korban 18-40 között, bőrszínben most így hirtelen 3 rémlik, mindenféle végzettséggel és munkatapasztalattal (nem) rendelkező mix volt ez a társaság tényleg, mintha szándékosan vegyesre válogatták volna a népet. Érdekes volt, hogy ugyanarról ki hogyan vélekedik.

Végkövetkeztetések: Megérte? Naná! (legalábbis az élményt biztosan: hogy a papírral kezdek-e valaha valamit - nos, ez egyelőre rejtély).
Újrakezdeném mindezt ugyanígy? Naná, hogy nem! Legalábbis egy jó ideig hallani se akarok munka melletti tanulásról, teljesen leszívott!
Mit lehet várni egy ilyen OKJ-s képzéstől (nekem eddig semmilyen szakmám nem volt)? Csodát nem. Fél év alatt műveletlen tuskóból nem leszel világ bölcse :). De lehetőséget ad a tudásra, úgymond elindít valamit: ha benned megvan a hajlandóság, érdeklődés, sokat adhat. Az meg már, hogy mennyire használod ezt ki, mennyire egészíted ki magadnak és jársz utána a dolgoknak - nos, az már rajtad múlik. Itt is volt, aki csak ellébecolt végig, és épp csak átslisszant a vizsgán: szíve joga. De aki akart, az megtanult sok mindenre rálátni, máshogy nézni, fejlődni.

Nálam most egy korszak véget ért. Vagy éppen egy másik elkezdődött.

Lássuk, mi jön ezek után!