Lassan itt az év vége, sok munkahelyen ilyenkor csapnak a fejükhöz az alkalmazottak, vagy éppen a vezetők, hogy hát idén még nem voltunk csapatépítésen, nosza! Már ahol van ilyen - nagyon sok munkahelyen nincs, vagy nem ilyen „szervezett” formában létezik.
Most nem is igazából a csapatépítésről fogok írni, hanem arról a borzalomról, mikor a vezető rábízza a csapatra (avagy ugye tíííímre) a döntést: "Gyerekek, ennyi a keret, találjátok ki, mikor és hova menjünk!"
És akkor elkezdődik.
Kezdetben még vala a lelkesedés: jaj de jó lesz, úú mennyi ötlet, olyan izgi!
Aztán jönnek is az ötletek.
És az ellenvélemények…
Mindegy hova, csak menjünk ki a szabadba! Csak a szabadba ne, hideg van! Nekem mindegy, csak ne a városközpontba! A lényeg, hogy valahova a városközpontba! Legyen egy hétvégi nap! Jó, hát nekem csak hétköznap este jöhet szóba, de akkor menjetek! Mehetnénk valami kulturális programra! Nemááár, üljünk be sörözni, oszt’ jól van! Én nem iszok alkoholt. Akkor borozni! (...) Jó, nekem mindegy, úgyse tudok menni. Na ugyan már, tök jó lesz, menjünk! (egyesek még mindig lelkesek)
Mégis összeírjuk a javaslatokat, szavazzunk: amelyik programra a legtöbb szavazat jön, oda megyünk!
Én oda biztos nem megyek, ha ezt szavazzátok meg: én tériszonyos vagyok. Én meg fázós. Én meg félős. Én allergiás. Nekem nincs kedvem semmihez. Ez hülyeség. Nehogy már most ez legyen a csapatépítés! Szerintem ne bonyolítsuk túl: menjünk el egy étterembe, aztán csókolom. Csak étterembe ne: emlékeztek, tavaly is mi volt! Mindegy, én úgyse akarok menni. Persze, tegnap még azt mondtad! (Emlékszel, hogy tegnap még azt mondta?!)
Nah, figyeljetek, tök menő program: koncert az arénában, ez nagyon ott lesz: ki van benne? Nem jó, az este van! (NEMMONDOD?!) Nekem időben le kell fektetni a gyerekeket aludni! (No, komment)
Jól van mindegy, hagyjuk a fenébe! XY is azt mondta még négyszemközt, hogy ide menjünk, de nem is arra szavazott! Mindegy, én úgyse tudok menni. Nekem a hétvége jó, csak a szombat nem jó, meg a vasárnap délután sem. Menjünk el kirándulni. Ott alvósra. Én ott alvósra nem megyek. De hozzám nem kell igazodni, nekem mindegy.
Nagy nehezen mégis megszülünk egy szavazást, de valaki egyből hangosan elkezd tiltakozni az eredmény ellen (esetleg meg is kérdőjelezi az összeszámolás tisztaságát: mert vérre megy ugyebár)! Helyette bedob egy másik ötletet, és kezdődik elölről az egész. Mintha egy bugyuta oviban vitatkoznának a gyerekek. Egy nagy rakás Dulifuli: "Útálom a csapatépítőt!"
Botrány. Jó pillanataimban röhögök az egészen és jót mulatok rajta. Máskor meg ki akarom tépni a hajam, és a többiekét is, és ütni szeretnék, ha meghallom, vagy e-mailjeim közt meglátom a kérdést: „na, akkor mit gondoltok, hová menjünk csapatépítésre?” (ekkor igazából már senki sem lelkes. Legfeljebb az újonc. Már csak azért „akarunk” elmenni, hogy céges pénzen bosszúból bedőzsöljünk.)
Milyen „csapat” ez, könyörgöm, miről beszélünk?! 10 (külsőre legalább) felnőtt emberről, akik egy egyszerű fakultatív, szórakoztató program eldöntésekor egymásnak esnek, régi sérelmeket hánytorgatnak fel, akadékoskodnak, elégedetlenkednek, csakazértiskodnak (igen, most találtam ki a szót), egymás mögött kibeszélik a másikat, mindenre fújolnak: egy csapatnyi elkényeztetett kölyök. Virgácsot mindnek: ezt nektek, ezt nekünk, még hogy ingyen piálás!
Az egész csapatépítő-tortúra előtt még volt egy társaság: ha nem is öribarik, ha nem is konfliktusmentesen, de elvoltak a team tagjai. Mire a több hónapig húzódó szervezésen, vitákon, ötleteléseken, sértődéseken, egymás vérének szívásán túlvagyunk: mindenki utál mindenkit, de azért csak elmegyünk a csapatépítésre. Már aki. Jó esetbe nem fullad botrányba a dolog, és néhány pia után már jót "kacagunk" azon, hogy „milyen nehezen hoztuk össze, emlékeztek?!”.. Így a legvégére, a legjobb esetben: kijövünk nullára: elvagyunk egymással, dolgozunk egymás mellett, de tisztes távolságot tartva. És örülünk neki, hogy most egy évig nyugi van, addig nem kell megint kitalálni, hogy hogyan építsük újra a csapatot a csapatépítés kitalálása után…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.