Morfondír-morzsák

Mostanában elég sok szabadidőm van, amit internet mellett vagyok kénytelen elütni. Így aztán kissé „ráfüggtem” egy blogra: a határátkelőre. Azt szeretem ebben a blogban, hogy minden egyes írás más: máshonnan jön, más történetet mesél el sok különböző ember, más kultúrát, közeget mutat be. Abszolút szubjektív; van ezek közt rengeteg élettörténet, vélemény, érdekesség, gondolatébresztő, indulat, mondanivaló. Számos országról, városról és ezek kulturális-gasztronómiai-intézményi-politikai-gazdasági-egészségügyi stb. aspektusairól lehet itt olvasni.

Én azért szeretem ezt a blogot, mert kicsit nyitok vele a világ felé. Hajlamosak vagyunk annyira beszűkülni, belefásulni a saját valóságunkba, hogy elfelejtjük, a világ mennyire nagy, sokszínű és más tud lenni.

Ezeket a beszámolókat olvasva remek megvalósított reformról olvastam, amelyek valahol tényleg működnek, nálunk meg nem... Persze, sajnos „Tökély-ország”, alias Perfectland nem létezik, mert hiába működik valami jobban egy adott országban, mint máshol, ha valami másik probléma meg megoldatlanul rontja az összképet.

Mégis elgondolkodtatott ezen a „minta-világon”, egyfajta Perfectland gondolatán. Egy olyan hely, állam, társadalom ötletén, ahol minden jól működik. Megvalósítható lenne ez mesterségesen? Elvileg igen, gyakorlatilag valószínűleg nem.

Mindazonáltal, most képzeld el egy pillanatra! Képzeld el, hogy minden nemzetnek, kultúrának csakis a pozitív vonásaira építenénk, ezeket emelnék be az új, tökéletes csodavilágba! Azért tűnik első körben reális alapötletnek, mert csak valós, valahol már létező-működő jelenségek lennének benne: viszont mindenhonnan csak a legjava!

Ekkor azonban rájöttem, hogy Perfectland nem elsősorban azért nem létezik, mert nem valósítható meg, hanem azért, mert nincs egy egységes világkép, ami mindenki számára tökéletes lenne. Míg egyeseknek az idilli táj a legfontosabb, addig másoknak az iparilag fejlett szupermodern társadalom a tökéletes. Míg valakinek a családalapításhoz, gyerekneveléshez igazodó helyszín a legfontosabb, addig másoknak az individuális önmegvalósítás terére van szükség, a sor pedig a végtelenségig folytatható.

Viszont elmondom most azt, hogy milyen lenne az én Perfectlandem. Hogy melyik országból mit vennék át. Annyit még előrebocsájtanék, hogy ebben a leírásban csupa olyan országokra fogok hivatkozni, amelyek nagy részében sose jártam - csupán olvastam, hallottam a sajátosságokról (nem egyet a határátkelő blogon „tanultam” róluk)… Éppen ezért előfordulhat, hogy nem minden információm helytálló, vagy általánosítható. (ezért javaslom, inkább globálisan gondolkodjunk el a kérdésen, és ne vesszünk el a részletekben!)

Jöjjön tehát Pazarország, ahogy én képzelem! Mivel nagyon elragadtak a gondolataim, ebből egy kétrészes írás lesz, hiszen képtelen vagyok röviden összefoglalni a gondolataimat.

Kezdjük a skandináv országok egyik sajátosságával, mely szerint szokás, sőt elvárás, hogy a férfiak is menjenek el GYES-re. Azt hallottam, Svédországban csak akkor kapják meg a szülők a teljes GYES összegét, ha az adott időszak felében a férfi marad otthon a poronttyal! Gondold csak el, ez tényleg az esélyegyenlőséghez vezető út: ez alapján nem diszkriminálhatnak egy nőt az állásinterjún, hisz’ egy férfi is ugyanolyan eséllyel fog elmenni „szülni”, de legalábbis Gyesre. Norvégiában és Dániában is van egy meghatározott időtartam, amíg a férfi maradhat otthon. És ez nem csak a munkában, hanem a családban is sokkal kiegyensúlyozottabb, egyenlőbb viszonyokat teremt, nem beszélve arról, hogy a gyerkőc ugyanúgy kötődik az apához is már pici korában!

Ugorjunk egy nagyot és lássuk, mit kérnék Costa Ricából, meg úgy általában Dél-és Közép Amerika vidékeiről. Először is irigylésre méltó természeti világát, óceánpartjait, és az ezekkel járó különleges zöldségek, gyümölcsök végtelen sorát. Állítólag Costa Rica a világ egyik legboldogabb országa (egy bizonyos Happy Planet Index felmérés szerint is). Ezt az általános vidámabb, kedvesebb, jobb életet a következőkkel magyarázzák: először is, ahelyett, hogy versengenének, irigykednének, „fúrnák” egymást az emberek, mindenki éli a saját életét, és azzal foglalkozik. Másodszor, nem hajhásznak elérhetetlen célokat, melyek aránytalan áldozatokkal járnának, helyette értékelik és élvezik az egyszerű dolgaikat, mint a focit, vagy a kávét. Harmadszor, tényleg nemes egyszerűséggel kedvesek nemcsak egymással, de az idegenekkel is, hiszen az nem kerül semmibe. Az előbbi dolgoknak már csak a hozadéka, hogy egyébként meglepően hosszú életűek is erre felé az emberek. Nem ritka, hogy 100 évnél tovább élnek, és hetvenvalahány év az átlagéletkor!

Amerikából átvenném a Hálaadásnap ünnepét. Nem azért, hogy legyen még egy ünnep, ahol kötelezően a végletekig kell zabálni.. Hanem azért, mert szerintem az alapgondolata nagyszerű: legalább egy napot az életben meg lehetne állni és átgondolni mennyi mindenért lehetünk hálások (különösen nekünk, pesszimista- sopánkodó magyaroknak!)! Az pedig már mindenkinek a saját hitbéli kérdése, hogy mégis kinek hálás ezekért: egy Istennek, a sorsnak, a családjának, vagy épp önmagának.)

Hollandiából beemelném a kerékpározás és velejárói elterjedését. "Bringára fel!" a kocsik helyett, ami egyúttal hozzájárulna ugye a tisztább, egészségesebb levegőhöz, és ezáltal sportosabbak, egészségesebbek lennének az emberek. Hollandiában az egy főre jutó bringák száma nem ritkán kettő vagy három darab, megfelelően ki van építve hozzá az infrastruktúra, és senkinek (akár egy vezető beosztásúnak sem) derogál azzal járni dolgozni. Külön kedvencem az úgynevezett „bakfiets”, ez egy nagy „kocsival”, afféle talicska-szerű rakodó térrel kibővített bringa, amivel akár egyetlen felnőtt személy el tudja intézni az egész család nagybevásárlását akár úgy is, hogy 1-2 lurkót is beleültet: szerintem zseniális!

És még egy utolsó gondolat a mai írásomba. Ma már kalandoztam Skandináviába, Amerikába, Európába, most rugaszkodjunk igazán messzire: Óceánia vidékére, és lássunk valamit Új-Zélandról! Új- Zélandon irigylésre méltó az az általános morál és hozzáállás, hogy nem stresszelnek, aggódnak a dolgokon. (bár ahogy hallom, ez már hajlamos átcsapni flegmaságba és lustaságba, mikor csak várják, hogy maguktól megoldódjanak a gondok). A másik (valószínűleg ezzel szoros összefüggésben álló) nagyszerű jelenség az a bürokrácia majdnem hogy hiánya, de legalábbis gördülékeny könnyedsége. Az ügyintézés célja itt tényleg az, hogy hamar és praktikusan el legyen intézve az ügy, aminek egy fontos alapköve a körülményeskedés helyetti általános bizalom a másik félben. Szép, hatékony hozzáállás!

Még nagyon sok ötletem van, amit nem hagyhatok ki az általam képzelt Pazar-országból, épp ezért, ez csak a kezdet volt, hamarosan jövök a folytatással!