@Watt25: Nem az a probléma, hogy mindenki a szebbik felét próbálja mutogatni a FB-on, hanem az a vehemencia, amivel ezt csinálják. Az, ahogy tengernyi mennyiségű képeket osztanak meg napi szinten magukról, a babájukról, meg úgy szinte bármiről, amit csinálnak, bármennyire is unalmas az adott dolog. Ez a vehemencia valójában az, ami elárulja az illető valódi motivációját.
@Kishableany: mostanában, egy haldokló fórum költözési kísérletét szemlélve jöttem rá, hogy a net szinte kizárólag a fészbúkból áll. Legyen szó bármilyen szakmai vagy hobbi fórumról, szinte mind elpusztult, kihalt, haldoklik, ami a szemétdombon kívül van. Én legutóbb magyar kerékpáros fórumot keresgéltem sokáig, meg olyan, egykori szakmámba vágót, ahol normális emberek vannak, nem pszichopaták gyülekezete. Egyik sincs. Volt, de mind döglött már évek óta. Bringás van a fészen több is. Ott leálltam a kereséssel, mást nem próbáltam, mert nem akarok függővé válni, pláne úgy nem, hogy a ki tudja, kinek kémkedő fészbúk lenyúlja az összes adatomat, akár hagyom, akár nem, közben meg követeli, hogy valós adatokkal regisztráljak náluk. Hát meg egy méretes lófaszt a seggükbe!
A pozitív visszacsatolás miatt van. Kirakja a képet, amilyen szeretne lenni, kap rá lájkot, vele egy dopamin löket, és meg is van a körforgás. Ezért kerül fel életük minden szirszar részlete, persze feltupírozva, hogy jöjjön a lájk, hogy őt szeretik.
FB elnök, aki kilépett haknizta tele a médiát ezzel. youtu.be/PMotykw0SIk
"de hogy tömegek vetítenek, és csak a szépe és jót mutatják, az fix."
Azt sem értem, hogy ez miért baj, vagy miért kellene másképpen lennie... Illetve oké, ha valaki hazudik, az nem jó. De az teljesen normális, hogy a külvilág felé a szép oldalunkat mutatjuk csak. Sokkal szívesebben nézem valakinek a nyaralós fotóját, mint azt, hogy most éppen beteg, és a taknya nyála egybefolyik...
Sőt, a Mikulás sem létezik!
A felszínesen ismert ismerőseid a fb. előtt sem teregették ki a szennyest. A fészen sem fogják. Te sem sírod el minden jöttmentnek a párkapcsolati gondjaid.
Azt mondjuk amúgy sem értem,minek kitenni nyaralós+egyéb képeket... Az én profilomon sem találni mást, mint megosztott ismeretterjesztő cikkeket, saját készítésű dolgokat. De hogy a fejem kint legyen? Minek?
A jelenség létező. Én például egy naivan őszinte ember vagyok, semmi olyat nem teszek ki a fb-ra, ami többet akar mutatni, mint ami, tehát nem mutatok magamról hamis képet. És mivel én ilyen vagyok, sokáig azt hittem, hogy más is ilyen, és valóban elkezdtem frusztrálódni a sok tökéletes életű embertől. Aztán szép lassan elkezdtem leállítani mások követését, rengeteg embert kiiktattam az ismerőseim közül, mára pedig igazából csak tematikus hobbicsoportok bejegyzéseit látom, ismerősök dolgait nem. Sokkal megnyugtatóbb így.
@Watt25: hogy a zemberek nagy része boldogtalan-e, azt nem tudom, de hogy tömegek vetítenek, és csak a szépe és jót mutatják, az fix.
a miért meg kb. lényegtelen, de alighanem tényleg kompenzálás, azt szeretnék h. mások azt gondolják róluk, hogy minden happy velük és körülöttük.
"Árulja el nekem valaki: kinek, miért, mire jó ez így?"
Zuckerbergnek és a részvényeseknek biztos jó, adatelemzőknek, marketingeseknek, saleseseknek és a rengeteg önként megadott szokást, preferenciát aprópénzre váltó minden egyéb foglalkozást űző emberkéknek is jó.
8 órás adagokban több műszakban dolgozni, na azt meg kéne tiltani. Erdőkertesi által említett viszont nem olyan rossz, én is dolgoztam ilyenben, ráadásul hab a tortán, hogy vasárnap nappal és ünnepnapokon nem volt meló. Piszok sok szabadidő, 33%-kal kevesebb utazgatás, egyetlen kiváltott műszakkal 4 nap egyben szünet. Csomó mindent el lehet intézni szabi nélkül. Volt mit és lehetett is cserélgetni (hé-pé-ben nincs hova). Tárgynapon biztos nincs túlóra, tervezhető.
Sziasztok, köszönöm a hozzászólásokat. Én alapvetően jóban vagyok a műszakozással, és egész jól bírom. Még. Na de 36 év?? Ez meredek, én biztos nem bírnám addig, szóval respect. Számomra van az a kor, és családi állapot, amikor már elképzelhetetlen lenne. Én is dolgoztam régen fix 12 órában (itt négy ember oldotta meg 2 nappal 12h, 2 éjjel 12h, majd 4 nap szünet felbontásban az állandó jelenlétet.). A mostani egy fokkal barátibb és valóban van benne rendszer, kvázi heti váltásban vagyunk.. Azért igaz ami igaz, egyik megoldás se fenékig tejföl: legyen akár távolról beugrós, akár fixen 4 napos rotában, egész máshogy veszi igénybe a szervezetet, mint a kiszámítható fix munkaidő.
Ebben legalább van rendszer. De amikor a 7x24-es rendelkezésre állást kell mondjuk 2-3(!) embernek (miközen törvényileg előírt maximális készenlét betartásához legalább 4, de inkább öt főre lenne szükség) megoldani, azaz munkaidőn kívül ha szükséges, felkapkodni a telefont, és fél órán belül már távolról bejelentkezve a céges hálózatba dolgozni, vagy rosszabb esetben egy órán belül a cég telephelyén megjelenve tenni ugyanezt... Na az is közel ilyen sz@r, se hétvége, se családi program, se semmi azokon a heteken, amikor épp megnyerted a készenlétet...
Közel 36 évig( 3 hónap híjján) 4 napos tour-ban dolgoztam. Tehát nem tegnap születtem. A lényege, hogy 1 nappalos 12 óra után 24 óra pihenő, majd éjszakás 12 óra, utána 48 óra pihenő. Ebben az volt jó, hogy 4 napból majdnem 3(pihenőidő otthon is kellett) szabad volt. Más munkákra, amivel a kádári(így kis"k" val ) rendszerben lehetett + jövedelmet szerezni. Nem mondom, hogy nem volt fárasztó. Ma már több éve fogyasztom a nyugdíjamat. :)
Ugyanolyan vagyok, mint te.
Nevetek, sírok, gondolkozok, remélek, csalódok, várakozok, aggódok, röhögök, sajnálom magamat, bíztatom magamat, szurkolok, elengedek, felejtek, emlékszem.
Élem a hétköznapi életemet: dolgozok, szórakozok, olvasok, bkv-zok, sörözök, utazok, családozok, beszélgetek, vásárolok, háztartást vezetek, filmet nézek, lustálkodok, biciklizek, ügyintézek, kertben foglalatoskodok, főzök. És mindeközben forognak az agytekervényeim: morfondírozok, és néha megírom mindezt: amiket a kis világomban tapasztalok, hiányolok, vagy értékelek.
Hiszek a jó emberekben. És javíthatatlan optimista vagyok (kivéve mikor épp totál kiábrándult..)
Bízom benne, hogy néha meg tudlak nevettetni, el tudlak gondolkodtatni, és meghozom a kedvedet, hogy máskor is felnézz a blogomra!
CoolKoon 2018.08.05. 16:16:13
Bejegyzés: Fake-book-boldogság
CoolKoon 2018.08.05. 16:11:49
Bejegyzés: Fake-book-boldogság
Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.02. 16:41:00
Bejegyzés: Fake-book-boldogság
Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.02. 16:37:06
Bejegyzés: Fake-book-boldogság
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.02. 12:16:42
Én direkt az ellenkezőjét csinálom a FB-on, igyekszem az átlagnál rosszabb képeket feltenni magamról. Sokéig ez www.facebook.com/photo.php?fbid=10206227223702181&set=a.1582296879986.78407.1312627585&type=3&theater volt a profilképem.
Bejegyzés: Fake-book-boldogság
Csokáv 2018.08.02. 12:15:00
FB elnök, aki kilépett haknizta tele a médiát ezzel.
youtu.be/PMotykw0SIk
Bejegyzés: Fake-book-boldogság
Blindmouse 2018.08.02. 12:10:52
Bejegyzés: Fake-book-boldogság
Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2018.08.02. 11:31:12
Azt sem értem, hogy ez miért baj, vagy miért kellene másképpen lennie... Illetve oké, ha valaki hazudik, az nem jó. De az teljesen normális, hogy a külvilág felé a szép oldalunkat mutatjuk csak. Sokkal szívesebben nézem valakinek a nyaralós fotóját, mint azt, hogy most éppen beteg, és a taknya nyála egybefolyik...
Bejegyzés: Fake-book-boldogság
ColT · http://kilatas.great-site.net 2018.08.02. 11:11:45
A felszínesen ismert ismerőseid a fb. előtt sem teregették ki a szennyest. A fészen sem fogják. Te sem sírod el minden jöttmentnek a párkapcsolati gondjaid.
Azt mondjuk amúgy sem értem,minek kitenni nyaralós+egyéb képeket... Az én profilomon sem találni mást, mint megosztott ismeretterjesztő cikkeket, saját készítésű dolgokat. De hogy a fejem kint legyen? Minek?
Bejegyzés: Fake-book-boldogság
Egéridomár 2018.08.02. 11:03:22
Bejegyzés: Fake-book-boldogság
efi 2018.08.02. 10:27:49
Bejegyzés: Fake-book-boldogság
kommentes nikk 2018.08.02. 10:07:47
Bejegyzés: Fake-book-boldogság
Irbisz 2018.08.02. 09:18:10
a miért meg kb. lényegtelen, de alighanem tényleg kompenzálás, azt szeretnék h. mások azt gondolják róluk, hogy minden happy velük és körülöttük.
"Árulja el nekem valaki: kinek, miért, mire jó ez így?"
Zuckerbergnek és a részvényeseknek biztos jó, adatelemzőknek, marketingeseknek, saleseseknek és a rengeteg önként megadott szokást, preferenciát aprópénzre váltó minden egyéb foglalkozást űző emberkéknek is jó.
Bejegyzés: Fake-book-boldogság
Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2018.08.02. 08:05:03
Bejegyzés: Fake-book-boldogság
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.02. 06:44:06
A felhasználók zöme nem úgy viselkedik, ahogy leírod.
Igen, van egy álomvilágban élő kisebbség, de kit érdekel ez? Mindenben vannak ilyen emberek.
Bejegyzés: Fake-book-boldogság
efi 2018.05.14. 16:03:52
Bejegyzés: 10 + 1 ok, amiért műszakokban dolgozni szívás
Mekka 2018.05.14. 11:47:30
Bejegyzés: 10 + 1 ok, amiért műszakokban dolgozni szívás
ze11 2018.05.14. 11:32:33
Bejegyzés: 10 + 1 ok, amiért műszakokban dolgozni szívás
Erdőkertesi 2018.05.14. 10:52:18
Bejegyzés: 10 + 1 ok, amiért műszakokban dolgozni szívás