Mint rendes bloggernek, illene nekem is sok blogot követnem, aktívan kommentelnem, megfigyelnem, továbbgondolnom.. Sajnos azonban ezt nemigen mondhatom el magamról.
Két olyan blog van, amit aktívan követek: az egyik egy családtagom oldala: ez egyfajta naplóblog; a másik egy kollégámé, ő pedig saját történések helyett inkább társadalmi jelenségekről ír. Ezen a két teljesen különböző blogon kívül van még egy harmadik, amit kevésbé aktívan olvasok (de ha néha rákattanok, le sem tudok állni), ez pedig a határátkelő blog. Ez utóbbi bloghoz semmilyen személyes kötődésem nincs, mindössze érdekesnek találom, ahogy magyarok mesélnek külföldi élményekről, idegen kultúrákról, nagyon elgondolkodtató tud lenni. Ez még csak három példa, de máris micsoda változatosság! És akkor még szóba se kerültek a rajongói, vagy a tematikus blogok!
Ciki vagy menő a blogírás? És van rá egyáltalán igény? Kinek szól valójában: önmagadnak, vagy a nagyvilágnak? Nyilván a kettő között van az igazság…
Van egy ismerősöm, sajnos eléggé idegesítő alak: kicsit kényszeres, rossz döntéseket hoz (miközben tudja, hogy ezek rossz döntések), ráakaszkodik emberekre, és napi 24 órában dől belőle a negatívum, a panaszáradat - ha kell, ha nem. Őróla mondta egyszer valaki a társaságban, hogy az ilyen miért nem ír inkább blogot?! Na szép!... Ezek szerint blogger = szerencsétlen magatehetetlen panaszkodó, akire már senki sem kíváncsi, ezért csak az internetnek önti ki a szívét?! Én nyilván nem így gondolom, de persze, ahány ember, annyi féle a megítélés..
---------
A minap figyelmembe ajánlottak még egy blogot, amit egy fiatal székely fiú ír (szinte még gyerek). Nagyon olvasmányos. Inkább rövidebb, könnyedebb írások vannak benne, melyeknek azonban mégis vannak mélységei és szép, választékos a szóhasználata. Elgondolkodtam: egy tizenéves puszta kedvtelésből ír, és így ír! Őrület! Én meg itt nekifogtam a nagy világmegváltásnak, mint aki nagyon akar: nagyon bölcset, nagyon értékeset, nagyon gondolatébresztőt, nagyon tanulságosat.…
És valahogy úgy érzem, rögtön az elején kicsit az utamat vesztettem. Legjobb példa erre a „konzervtársadalom” című írásom, ami akkora túlkapás volt, hogy aligha akadt az egyébként is csöpp olvasótáboromból ember, aki végigbogarászta… Nem töröltem azt a bejegyzést, ahogy a régi blogomat sem: az is mind én vagyok. Minden régi és új bejegyzésem része annak az útnak, amit megteszek.
De most örülök, hogy megnéztem ennek a székely fiúnak az írásait. Igen, ez is egy remek mód, ahogyan ő ír. Nem fogom sem őt, sem mást utánozni; viszont mindenből tanulhat az ember. Most megtanultam egy tizenéves sráctól, hogy ahelyett hogy rágörcsölnék a nagy akarásra, hogy nyomot hagyjak az emberiség gondolkodásmódjában – egyszerűen is írhatok, egyszerű témákról és talán így sokkal nagyobb örömöt nyújtok magamnak és az olvasóknak is..
--------------
Végül egy utolsó gondolat a „szépírásról”. Kétségtelen tény, hogy igazán érzékletesen, és értékesen az tud írni, (akinek amellett ugye, hogy jó stiláris és fogalmazási érzéke van), aki megfelelően olvasott. Én szerencsére könyvek között nőttem fel,a szüleim házára még mindig, mint egyfajta házi könyvtárként tekintek, ahol mindig élvezettel tudok mazsolázgatni újabb könyvek után. Szerintem az olvasás az egyik legjobb szabadidős elfoglaltság, főleg az „egyszemélyes” hobbik közül. El nem tudom képzelni azoknak az életét, akik sokat unatkoznak, és akiknek az időtöltés megválasztására nem opció az olvasás. Furcsa lehet…
Én örülök annak, hogy szeretek olvasni (gyakorlatilag nálam nincs olyan, hogy épp ne olvassak valamit), de az mégiscsak felháborító, ha az olvasás már egyenesen az írás rovására megy, nem?! Ugyanis nem egyszer járok úgy, hogy miközben neki szeretnék ülni és írni valamit a morfondírra, azon kapom magam, hogy épp csak „rápihenésképp”, épp csak egy kicsit leültem olvasni. És puff: elmerültem a történetben, visszazuhantam a főhős személyébe, egy másik dimenzióba, ahonnan már fel nem kelek ma blogot írni… Helyette addig olvasok, míg rám nem esteledik, és arra eszmélek, hogy elnyomott a buzgóság: hogy kezemből a könyv az arcomra esett és a szememet bántja a lámpa. Hát jó, akkor majd holnap írok valami jót…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.