Sokat morfondíroztam azon, hogy miről szóljon az első posztom. Van jó pár ötletem, és néhány kész írásom is már ide, de egyiket sem éreztem jó kezdésnek. Ugyanis gyakori bennük a kritikus hangvétel, és nem szeretném senki kedvét elvenni azzal, hogy csak ilyen méregzsák-elégedetlenkedő-sopánkodó-felháborodott stílusban írok..
A boldogság témáját pedig nem más ihlette, mint – kapaszkodj! – egy futár srác. A munkahelyemen szinte minden reggel belefutok, de azt hozzá kell tennem, hogy én sosem beszéltem vele (köszönésen kívül) és nem is rendeltem tőle. Azt viszont már az elején megfigyeltem, hogy ez a férfi mindig kedves, mindig vidám, mindenkihez van egy jó szava, aki vevő rá. Akkora vigyorral és harsány stílussal tud rád köszönni, hogy hirtelen az jut eszedbe: ő meg minek örül annyira?!
Először arra gondoltam, ez talán csak a „futár-arca”: talán ez a koncepció, hogy egy megnyerő, jópofa embertől szívesen rendelsz, több borravalót adsz, stb.. Ám azóta már belefutottam az illető kiszállítóba a munkahelyeinken kívül: az utcán is (ahol először is, legnagyobb megrökönyödésemre, felismert - ami nem semmi, tekintettel arra, hogy napi hány arcot láthat..). De a kisugárzása ekkor is olyan élettel teli, vidám, gondtalan volt, amit már végképp nem tudtam mivel magyarázni, hiszen ne fűződhetett hozzá érdeke, hogy "jópofizzon".
Aztán gondolkodóba estem: ilyen számító lennék? Vagy - ami szintén nem jobb - ilyen számítóságot feltételezek minden emberről?! Csakis azért lehet kedves, vagy figyelmes, mert célja van vele?!
Végül arra jutottam, hogy ez az ember alighanem azért viselkedik így, mert egyszerűen boldog. Az élete kerek-egész: szereti a munkáját, rendben van a családi élete, egyszerűen jól érzi magát a bőrében. Tényleg ennyire meglepő és hihetetlen lenne ez?!
(az emberben persze felvetődnek a kérdések, hogy lehet, hogy titkon milliomos a srác: ő nyerte a legutóbbi ötöst, és csak hobbiból futárkodik?!..) Valahogy nehezen elfogadható, hogy esetleg minden az, aminek látszik. Ő tényleg egy egyszerű futár, és ezzel együtt egy boldog ember.
Ekkor belegondolok, és rájövök, hogy amindenit, hát én is az vagyok! És nem csak azon a szinten, hogy Etiópiában éheznek, Ukrajnában meg háborúznak; úgyhogy én itt csak ne elégedetlenkedjek, hanem legyek boldog! Hanem tényleg van rengeteg olyan dolog, ember, történés, hobbi, sok olyan apró mozzanat az életemben, ami boldoggá tesz.
Erről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, és csak akkor értékelni, - utólag - ha valami elvész, tönkremegy… Pesszimista magyar hozzáállás ide vagy oda, én bizony kimondom: légy boldog, és ha az vagy, vállald fel, és ha nem vagy az, tegyél meg mindent, hogy azzá válj! :)
Végül két szabad asszociáció, ami tényleg csak hirtelen a téma miatt jutott eszembe. Az egyik: ha azt hallom „boldogság” képtelen vagyok nem felidézni az Erdő kapitánya című meséből Pimpikét. Aki nem látta, (vagy aki régen látta, mint én), annak kötelezően ajánlott megnézni: zseniális magyar rajzfilm még 1988-ból! Pimpike karaktere megér egy misét: ennyit mondhatok, de a részleteket nem lövöm le, hátha lesz olyan lelkes olvasóm, aki a hatásomra megnézi a mesét (szombat délutáni könnyű programnak szerintem jobb se kell!)
A másik, teljesen más jellegű film, ami szintén eszembe jut a boldogság kapcsán, az írásom címében már feltűnt. „The Pursuit of Happyness” címmel (ami magyarul a „Boldogság nyomában” fordítást kapta) 2006-ban jött ki egy remek film Will Smith főszereplésével (by the way: Will Smithnek van néhány igazán jó filmje, így ha te esetleg még mindig csak a Man in Black-re asszociálsz róla, ideje nyitni.. :) ). Azzal együtt, hogy még sose néztem végig bőgés nélkül, azt kell mondjam, nagyon szeretem ezt a filmet. Küzdésről, túlélésről, akaratról szól: arról, hogy mennyi mindent tehetsz, sőt egyeseknek mennyi mindent meg kell tenni, fel kell áldozni a boldogságért.
Azt mondják, a pozitív dolgokról, érzelmekről sokkal nehezebb jót alkotni, és átadni az érzést (akár rajzzal, zenével, festménnyel, írással), mint a szenvedésről, fájdalomról, bánatról. És tényleg: ahogy így elnézem, talán egy kissé sziruposra sikerült ez a naaagy boldogság-poszt.
(De talán elnézed nekem, mert legalább nem azon keseregtem egy oldalon át, hogy milyen nagyon rossz nekünk, és az adó is csak egyre nő...)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.